A templom harmadik búcsúi ünnepére készült el a teljes ikonosztázion. A helyiek már a tervek készítésekor Szent Lászlót választották az alapjaitól újonnan épült templom védőszentjének. Az ongai templomot három évvel ezelőtt szentelte föl Atanáz püspök, azonban az ikonosztázionra tervezett képsorozat mostanra készült el. Ezek megszentelésével kezdődött a templombúcsú szertartása 2024. június 23-án.

Az Ongai Görögkatolikus Templomért Alapítvány 10 éve szervez jótékonysági koncertet  és hirdet pályázatot karácsonyi dísz és betlehem készítésben. Idén pályázat eredményhirdetése és a karácsonyi koncert immár harmadik alkalommal az új templomban volt megszervezve december 16-án szombaton.

Egyházközségünkben idén is megünnepeltük a házasság hetét. Arnóton és Ongán összesen több, mint 30 házaspár kérte Isten áldását házasságukra, családjukra.